2024.06.15
Dzsúdló koncert 06.22-én Siófokon!
Dzsúdló idén is a balatoni nyár csúcspontján koncertezik a siófoki Plázson!
1998-ban született Juhász Márton, művésznevén Dzsúdló magyar pop/trap előadó, dalszövegíró.
Dzsúdló 2019-ben a barátaival elkezdte a Holdudvar projektet. A banda egy 12 tagból álló kollektíva, és főként rapperekből, producerekből áll.
Első albuma 2020 áprilisában jelent meg, a Fotofóbia nevet kapta, és 10 szám található rajta. 2020 szeptemberében megjelent Ennyi című dala, amely egy új fejezetet nyitott a zenész történetében, ezt követte a novemberben megjelenő Para, amely az előadó egy bevállalósabb oldalát mutatta meg.
A díjak és az elismerések mellett folyamatosan új számokon dolgozott, második albuma 2021 júliusában jelent meg, a Szörnyeteg nevet viseli, 10 szám található rajta.
A Dzsúdló középpontjában épp az van, ami a korábbi formációkban háttérbe szorult: a szöveg. A frappáns, önreflexív dalszövegeken és Schmidt Gergő, azaz Tembo zenei alapjain keresztül születik meg az egyedi rap-trap-pop stílusötvözet, mely Dzsúdlót jellemzi.
Forrás: abc24 media